Egészség vagy betegség
Egészség, vagy betegség – a masszázsok fontossága
Wellness Világ magazin, 2004.
„Az egészség nem minden, de a minden semmi egészség nélkül” – ebben a megvilágításban szinte főszerepet kap az egészség, amelynek fontossága emberi létezésünk szempontjából elvitathatatlan.
De mi is az egészség?
* Bizonyos megközelítés szerint testi, lelki, szellemi és szociális jól-lét.
Keleti szemléletmód szerint harmónia – összhang önmagunkkal, a környezetünkkel, a természettel, a bennünket körülvevő világgal.
A hagyományos kínai gyógyászat rendszere több ezer éves múltra tekint vissza. Értelmezése szerint szervezetünk működésének két alapvető tényezője az anyag és az energia megfelelő mennyisége és működése, egymásra hatása. A harmónia akkor biztosított, ha sem a vérkeringés, sem az energia áramlás nincs akadályoztatva, a szervek anyagi minősége és energiatelítettsége optimális. Az energia, vagy életerő kínai neve a „csi” – amely a lélegzetről nyerte nevét. Rendszerük szerint a testet energiacsatornák, vagy „meridiánok” hálózzák be, amelyekben az energia akadálytalanul, harmonikusan áramlik. Ha ebben az áramlásban zavar keletkezik, akkor az anyagáramlás is zavart szenved, úgy mint a vérkeringés és nyirokkeringés is! A test anyag, valamint energiaáramlása és a lélek egyaránt harmóniában kell, hogy legyen, különben az egyén megbetegszik, és mindhárom szinten zavarok keletkeznek.*
A hagyományos kínai gyógyászat szerint az egészség alapja tehát a harmónia, melynek feltétele a jin-jang erők egyensúlya, ill. az életenergia vagy „csi” akadálytalan áramlása. Szintén a harmónia kulcsa a természeti törvények felismerése és a hozzájuk való alkalmazkodás. Ez magában foglalja a természeti környezethez, valamint a szűkebb környezethez (pl. család, családtagok, munkatársak, barátok) való alkalmazkodást, szükség esetén a negatív emberi kapcsolatok megszüntetését, továbbá az évszaknak megfelelő öltözködést, táplálkozást is. A hagyományos kínai gyógyászat szerint a harmónia megbomlása vezet a betegséghez. Ez testi szinten a jin-jang erők egyensúlyának megbomlását, a „csi” vagy életenergia áramlásának elakadását, megzavarodását jelenti. Ennek következtében a szervezet egyes részén hiányállapotok, máshol túltengések alakulnak ki. Az egyensúly megbomlásához vezet, ha önmagunk, szervezetünk szükségleteit nem ismerjük, valamint személyiségünk, ill. teherbíró képességünk ismeretének hiánya, és adottságainkhoz való alkalmazkodás hiánya is. Negatív hatású még a természeti és társadalmi törvények figyelmen kívül hagyása, vagy a rugalmasság hiánya, továbbá a helytelen étkezési szokások, az elfogyasztott ételek életerejének hiánya, a rágás, mint elő-emésztés hiánya is. Ilyen problémának vagyunk kitéve pl. többször feldolgozott, v. félkész ételek, különféle adalékanyagok egymást támogató, un.szinergikus hatása következtében felerősödő, úgynevezett sejtmérgek halmozódása esetén. Ide tartozik még a mozgásszegény életmód, a belső nyugalom vagy kiegyensúlyozottság hiánya, a lelki megnyugvás, vagy az egymásnak való megbocsátás hiánya, a túlzottan sok munka, a helytelen életritmus, olyan életvitel, ami nem alkalmazkodik a szervóra örök működési rendjéhez! Konkrét betegség kiváltó tényezőnek tekintik a túlzott, v. negatív érzelmeket, mint belső okokat, (pl. a túlzott öröm, vágyakozás, harag, düh, aggodalom, tépelődés- töprengés, szomorúság, bánat, ijedtség, félelem, pánik) csakúgy, mint azok hiányát, vagy elfojtottságát továbbá külső kórokozó tényezőket (pl. szél, hideg, hőség, nedvesség, „tűz”, szárazság). A szervezetet károsító tényezők harmadik csoportja az öröklött betegségek, traumák, mérgezések kategóriája. Nagy hangsúlyt fektetnek az öt elem tana szerinti, kiegyensúlyozott étrend szerinti étkezés egészségmegtartó szerepére is.
Fontos még a szélsőséges érzelmek elkerülése, is az egészség szempontjából – amelyre még részletesen visszatérünk.
Az ayurvedikus gyógyászat elvei is hasonlóak a tradicionális kínai gyógyászathoz: a testalkat, vagy testtípus felismerése és megértése, valamint az ezzel összhangban folytatott életvitel az egészség fenntartásának legfontosabb kulcsa. Összegezve – az egészség feltétele az egyensúly megőrzése. Ezek szerint a betegség az önismeret hiánya, az alkattal ellenkező életmód, a harmóniából való kizökkenés, a környezethez való nem megfelelő alkalmazkodás. Az ember sajnos képes arra, hogy eltorzítsa a testtípusát, ekkor az egyensúlyvesztés állapotába kerül, amit betegségként élünk meg.
Felfogásuk szerint a betegség kialakulása legtöbbször a természet figyelmeztetése, mellyel hibáinkra mutat rá. Néha erőszakot követünk el a természeten… A kialakuló betegségtünetek tulajdonképpen figyelmeztető jelzések – mint egy autó műszerfalán elhelyezett piros lámpák – amelyeket harmóniát bontó hibáink, törekvéseink váltanak ki. A megbetegedés arra figyelmeztet, hogy eltávolodtunk belső kívánságunktól, hogy erőszakot kívánunk venni a testen – a racionális ész és egó irányítására. Ekkor nem a szív irányít. Ha odafigyelünk testünk, és a természet jelzéseire, a betegség kialakulását elkerülhetjük. Filozófiájuk szerint harmóiában kell élnünk az éggel, a földdel, a környezetünkkel, a többi emberrel és saját magunkkal.
Mind a kínai jin-jang elmélet szerint – a hagyományos kínai gyógyászat alapján, - mind az ayurvedikus gyógyítás, mind pedig a tibeti gyógyászat szemlélete szerint elsődleges cél a megbomlott harmónia visszaállítása.
Ennek lehetőségei: a természeti és társadalmi törvények figyelembevétele, rugalmas alkalmazkodás. Továbbá a „csi” v. energia szabad áramlásának helyreállítása a testben, a jin-jang erők kiegyensúlyozása. Ehhez segítenek hozzá – saját törekvéseinket kiegészítve, külső segítségként:
* különféle alternatív masszázsok (ősi gyógyító technikák, vagy azok nyugati változatai)
* különféle alternatív légzés- és mozgásterápiák (pl. jóga, chi kung, tai chi, tibeti gyakorlatok, stb.)
* a meditáció, mint az elme lecsendesítésének kiváló eszköze
* akupunktúra, moxázás, köpölyözés
* gyógynövények alkalmazása, aromaterápia, juice terápia, kolloid terápiák, apiterápia,
* gyógyétrend, pl. az öt elem tana szerinti kiegyensúlyozott étkezés
* kellő időben, és megfelelő ideig történő pihentető alvás
* fény- hang- szín- ill. magnetoterápiák
* izzasztókúrák (pl. különféle szaunák alkalmazása)
* szabad levegő, rendszeres pihenés, feltöltődés, mozgás a természetben
* pozitív emberi kapcsolatok.
Ebből a sorból emeljük ki most a masszázsokat! Pl. egy nyugati típusú masszázs, mint a nyirokkeringést serkentő masszázsok, az anyagáramlás helyreállításával, az energiaáramlás helyreállását is eredményezik, míg a keleti masszázsok – amelyek elsősorban a test energiacsatornái mentén dolgozik – az energiaáramlás helyreállításával (energiapangások, -többletek, ill. –hiányok megszüntetésével) nemcsak a lelki blokádok oldását, de a test vér- és nyirokkeringésének helyreállítását is biztosítják.
Más gondolkodásmód szerint ugyanezt a szabályszerűséget a kvantumfizika elméletével magyarázzák. Az eredmény ugyanaz!
A távol-keleti ember nem különíti el a test és a lélek betegségeit és kezelését olyan élesen egymástól, mint pl. az európai. A kínaiak pl. nem tesznek különbséget annak megítélésében, hogy valaki a gondolatait, vagy az ételt nem tudja megemészteni. Számukra az általunk kétfélének tekintett problémának lényegében ugyanaz a kezelése – helyre kell állítani a megbomlott harmóniát.
Az európai emberek többségére jellemző, hogy hajlamosabb „passzívan elszenvedni” a kezelést, elvárva, hogy mások gyógyítsák meg őt. Ez a szemléletmód vezetett el ahhoz, hogy mára a gyógyszerfogyasztás eddig soha nem látott méreteket öltött, ennek ellenére egyre több a beteg ember, köztük a „gyógyíthatatlan”, és egyre többen távoznak el közülünk súlyos betegségekben, ill. gyógyszerek mellékhatásaiban.
Szerencsére pozitív tapasztalatokról is beszámolhatunk: egyre nő az önmaguk és egészségük iránt felelősséggel élő emberek száma. Akik nem úgy élik az életüket, mintha az 70 évnyi kávészünet lenne, miközben a problémákért, betegségekért folyton csak a kegyetlen sorsot hibáztatják, hanem tevékeny részesei kívánnak lenni egészségük, majdani aktív, vitalitással teli öregségük elérésének, kialakításának, egy egészségesebb és boldogabb élet élvezésének.
Manapság egy új tévhit van kialakulóban: sokan azt hiszik, hogy az egészséget, vagy a gyógyulást kemény pénzekért meg lehet vásárolni. Az ehhez vezető út viszont sokkal inkább önmagunkban található, és kevés külső segítséggel is megdöbbentően jól működik - ha működtetjük. Itt kell megjegyeznünk, hogy nem mehetünk el becsukott szemmel azon tény mellett sem, hogy a betegségek, - sokszor igen súlyos betegségek is - olyan személyeket is hatalmukba kerítenek, akik próbálnak igen egészségesen étkezni, emellett bőségesen fogyasztanak igen költséges gyógyszereket, esetleg gyógyhatású termékeket rendszeresen. Ezt látva sokan kiábrándulva, értetlenül állnak a szomorú tények előtt…Vannak, akik ettől arra a következtetésre jutottak, hogy ha „úgyis mindegy”, akkor legalább éljék ki magukat… Másokat viszont elgondolkoztatott, és így sikerült megfigyelni, hogy a sok pozitívum mellett mi az, ami mégsem működött az említett esetekben – amelyek nagyszerű felismerésekhez, azok pedig csodás gyógyulásokhoz vezettek. Ez a forradalmian új megközelítése a gyógyulásnak, új korszakokat nyit a már-már reménytelen esetek gyógyulása terén is, úgy fizikailag, mint lelkileg egyaránt. Ez a módszer egy régi-ÚJ dolog, amelyhez nem szükséges igen költséges táplálék-kiegészítők egész sorát nap, mint nap megdöbbentő adagokban fogyasztani. Sem különféle embert nyúzó gyógymódokat fantasztikus adagokban, ideig és költségekkel igénybe venni, sőt, vallási hovatartozástól is teljesen független a technika, amelyhez leginkább a beteg kell maga, az ő teljes elfogadása és együttműködése és a tiszta szeretetben való feloldódás és kiteljesedés, teljes megnyílás a belső erőforrások, a belső kívánság felé. Valójában ehhez kell a legnagyobb erő: álljt parancsolni eddigi életvitelünknek, mindent új lapról indítani, ha kell, porig rombolni a betegséghez vezető gondolkodásmódot, hiedelmeket, beidegződéseket, szokásokat, stb. Akarni szembenézni a minket molyként rágó elfojtott érzelmekkel, és végleg feldolgozni őket, - kioltva ezáltal a sejtmemóriába beégett negatív kódokat, amelyeket egy-egy érzelmünk tudatos, vagy tudatalatti elfojtása okozott! Sokkal könnyebb, akár irreális összegeket is gyógyszerekre, vagy gyógyhatású termékekre költeni, esetleg orvostól orvosig, vagy természetgyógyásztól természetgyógyászig rohangálni, minden lehetséges gyógymódot igénybe véve, - azzal az egy kritériummal, hogy mindegy, csak csináljanak velünk valamit. Pedig Louise L. Hay is rávilágít: „Az erő benned van!” Tehát elég balgaság lenne csak folyton mástól és másban keresni a megoldást, csak épp önmagunkban nem. Hiszen az bennünk van, igaz, olykor jó mélyen elrejtve! Természetesen ehhez is szükséges külső segítség, - hogy megtaláljuk a helyes megoldást. Ezen túlmenően, szükséges a jó egészség fenntartásához, csodálatos testet-lelket melengető természetes gyógymódok rendszeres igénybevétele is, - a bennünk rejlő gyógyító erő megtámogatására!
Ehhez járulnak hozzá természetgyógyászati alapokon nyugvó wellness kezeléseink, programjaink, amelyek az egészség megőrzése, ill. a prevenció – a betegségmegelőzés terén óriási jelentőséggel bírnak.
Az emberi szervezet ugyanis csodálatos öngyógyító, öntisztító, önszabályozó képességekkel rendelkezik – feltéve, ha hozzásegítjük ehhez szervezetünket, ill. nem akadályozzuk ebben (pl. testi- és lelki görcsös állapotokkal, állandó tépelődéssel vagy töprengéssel, rohanó életmóddal, a „mindig dolgom van érzéssel”, de akár éheztetéssel vagy túlevéssel, „műételekkel”, esetleg alváshiánnyal, vagy az általánossá vált mozgáshiánnyal, és még sorolhatnánk…)
A betegségek nem egyszerre alakulnak ki, azoknak vannak fázisai, amelyeket, ha már kezdetben észlelünk, akkor tudunk a helyreállításon dolgozni, mielőtt az továbbfajulna.
A krónikussá vált betegség megjelenésének helyén gyakran – nagyjából szervezetünk lemérgeződésének 3. fázisában, Reckeweg elmélete szerint – elkezdődik a lerakódások képződése (pl. polipok, ciszták képében mutatja meg magát) Ezen elmélet szerint a szervezet eddig a pontig őrzi meg rugalmas válaszkészségét, igen leegyszerűsítve eddig a határig tapasztalható igen kedvező eredmény a masszázskezeléseket követően, ekkor még viszonylag jól reagál a masszázsokra a szervezet. Az ezt követő fázisokban a folyamatok már egyre inkább visszafordíthatatlanná, irreverzibilissé válnak…
A különféle lerakódások oldásában, kitisztításában óriási szerepe van az egyes masszázsfajtáknak az egyes alternatív, ill. keleti légzés-mozgásterápiák mellett,
- amelyek elsajátításukat követően naponta végezhetők saját otthonunkban is! Itt jut nagy szerep, kiegészítésként, az öngyógyító erők megtámogatásaként a természetes eredetű vitamin-készítményeknek, táplálék-kiegészítőknek.
A masszázsok hatása az emberi érintés, vagy kinesztétikus érzékelés útján is működik. A test felszínén elhelyezkedő receptorokból (érzékelő idegvégződésekből) az ingerület két pályán halad a központba. Az emberi érintés, pl. a masszázs – főként annak finomabb technikájú változatai, jobb agyféletekés működésre hangolják az embert. Ez alkalmas állapot az ellazuláshoz, a befelé való figyeléshez, oldott, jó közérzetet biztosít. Kiegyensúlyozza az idegrendszert és a felépítő, raktározó, a szervezetet erősítő folyamatokhoz teremt kedvező közeget, megtámogatva ezzel az immunrendszer, megerősítve az idegrendszert, kiegyensúlyozva a hormonrendszert, ezáltal az egész szervezet munkáját.
A masszázs élettani hatásai pótolhatatlanok! Ezek un. közvetlen, ill. közvetett hatások, valamint helyi és távolsági hatások is:
* a vér és nyirokkeringés serkentése, nyirokpangások oldása,
* a testfelület átmelegítése,
* letapadások, miogelózisok (izomcsomók) oldása,
* ízületek mozgásterjedelmének javítása, helyreállítása,
* fájdalomcsillapító hatás (izomtenzió csökkentése, endogén opiátok felszabadítása),
* vegetatív idegrendszer kiegyensúlyozása,
* izomtónus növelése vagy csökkentése,
* anyagcsere fokozása, salakanyagok eltávolítása
* relaxáció, lelki megnyugvás
* immunrendszer védekező erejének javítása
* a különféle illóolajokkal, nemes növényi olajokkal végzett masszázsoknál kiemelendő a speciális masszázstechnika és a bőr pórusain át a szervezetbe jutó természetes hatóanyagok (pl. a bőr és az egész szervezet számára nélkülözhetetlen telítetlen zsírsavak, vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, proteinek stb.) egymásra gyakorolt szinergikus hatása. Ilyen pl. az Illóolajos kínai kéz- és lábmasszázs, a Lomi-lomi masszázs, a Tradicionális kínai masszázs, a Tibeti gyógyítómasszázs, az Ayurvédikus tisztító-méregtelenítő masszázs.
* A speciálisan, különleges receptek szerint, természetes hatóanyagokból összeállított pakolások, pl. különféle gyógynövények esszenciáinak alkalmazása, ill. egyéb természetes anyagok, színes gyógyagyagok, algák, tengeri iszapok, stb kedvezően fejtik ki jótékony hatásukat a bőrön, és a szervezetben, elősegítve a bőr regenerálódását, az elhalt rétegek eltávolítását, a szövetekből a különféle salakanyagok kivonását, közömbösítését, biztosítva a kötőszövetben az anyagcsere folyamatok helyreállítását, javítva a sejtlégzést, megtámogatva a hozzátartozó szervek tehermentesítését. Ilyenek pl. a Sivatagi méregtelenítő sómasszázs, a Trópusi tisztító cukormasszázs, a Alpesi salaktalanító szertartás, a Egzotikus regeneráló kókuszmasszázs, a Ínyencek csokoládémasszázsa és pakolása.
* Igazi csemege a Bőrfiatalító Rózsaszirom testkezelés, La Stone terápia – a meleg lávakövekkel végzett masszázs, az Ayurvedikus gyógynövényes testmasszázs, meleg gyógynövényes zsákocskákkal ill. Ayurvedikus gyógynövényes arckezelés, illatos gyógynövényes labdacsokkal, az Illatos Mézmasszázs, a Kristályterápia – amely féldrágakövekkel, gyógyító ásványokkal végzett masszázs, a Salaktalanító Illóolajos tengeri alga pakolás, és Regeneráló Színes gyógyagyag pakolás, amelyeket nyirokstimuláló masszázsokkal egybekötve végzünk. Fontos még kiemelni, hogy a Lávaköves masszázs testet-lelket melengető érzéséhez, az eredeti vulkanikus eredetű kövek gyógyító, mágneses ősenergiája, míg a Lótusz Kristálymasszázs varázslatos hatásához a gyógyító féldrága és drágakövek, kristályok csodás ásványtartalma, a Föld mindent megmozgató és harmonizáló energiája járul, amelyet mesés illóolajok tesznek teljessé – személyre szabottan, az egyén testi és lelki problémáinak megfelelően összeállítva.
* Különlegességnek számít az az ősi/újonnan felfedezett kezelés, amelyet Tibeti hangmasszázsnak hívnak, amelyben a teljes testi-lelki harmóniát tibeti hangtálak és gong segítségével érjük el – amikor is a hangrezgések minden egyes sejtet átrezonálnak, fantasztikus eredményeket produkálva.
* Ezen terápiákat kiválóan egészítik ki különleges fürdőkezeléseink, amelyek szinergikus hatása megsokszorozza az igénybevett természetgyógyászati kezelések, wellness-spa programok, és a gyógyvizes fürdőzés hatásait. Kényeztető wellness fürdőink pl.: Luxus aromafürdő, Trópusi gyümölcsfürdő, Kleopátra fürdő, Mennyei virágfürdő, Algás salaktalanító fürdő, Gyógynövényes, méregtelenítő fürdő…
* Szinte teljes testi-lelki újjászületés érhető el egész, ill. félnapos, un. „Day spa” programjainkkal, amikor min. 3-4 órán keresztül különféle testet-lelket melengető kezelésekben részesítjük a vendéget, személyre szabottan összeállítva a kúrát.
* Legerőteljesebb hatással természetesen egy hetes Selfness-farm programjaink bírnak, amikor a mindennapos személyre szabott kezeléseket naponta relaxációk, személyiségfejlesztő tréningek, alternatív ill. keleti mozgásprogramok teszik teljessé, teljes „újjászületést”, tökéletes feltöltődést biztosítva, természetgyógyászati előadásokkal, megbeszélésekkel, -konzultációkkal együtt.
A masszázskezelések ingerterápiák, tehát akkor várható tőlük a legjobb eredmény, ha a szervezet még képes a rugalmas válaszkészségre. Érdemes tehát időben, rendszeresen igénybe venni, addig, amíg nem késő. Egy ősi kínai mondás szerint: „nem akkor kell a kutat ásni, amikor már megszomjaztunk, sem nem akkor kell fegyvert kovácsolni, amikor már áll a háború.” Ezek alapján bölcs dolog, ha valaki már fiatalabb korától úgy él, hogy életmódjából idősebb korában is remekül profitálhasson: kiváló egészséget, aktív értelmes, boldog életet. Természetesen a masszázs nemcsak terápia, hanem a közérzet javításának egyik kiváló módszere is, így a testi-lelki-szellemi harmónia elérésének, ezzel együtt az egészség helyreállításának és tartós megőrzésének egyik legtermészetesebb, és egyben ősi módszere.
- Szűcs Gyöngyi -