Nordic walking

Bemutatófilmünk: Botkóstoló

Hírlevél

" Légy a saját Mestered. A lámpa benned él.

Gyújtsd hát meg, és haladj minden félelem nélkül."

                 - Sai Baba -

"Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad."  

                - Hippokratész - 

"A távolság köztetetek és Isten között ugyanolyan, mint magatok és önmagatok közt. Ha valaki magától távol áll, akkor Isten is távol áll tőle. Tehát először önmagatokhoz kell közelebb jutnotok!"

                  - Sai Baba -

"Ezen a világon az ember egyetlen biztosítéka a tudása, tapasztalata és tehetsége."

                 - Henry Ford -

"Egy probléma nem oldaható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta."

                 - Einstein -

Varázslatos Barcelona - rekreációs napok az Egészségvédő Körrel 2019. 11. 04-08.

(KIÍRÁSUNKAT NÉHÁNY HELYEN PONTOSíTOTTUK, LÁSD LENTEBB!)

Együttműködő partnerüktől sikerült egy nagyon tartalmas, mégis kellemesnek ígérkező, kényelmes részvételt biztosító, ár-érték arányban igen jó szakmai programot kapni - de a létszám korlátozott! 

Elérkezett az Egészségvédő Kör különleges rekreációs programjának ideje: Barcelona és környéke lenyűgöző kiránduló célpont különleges építészetével, kiemelt zarándokhelyeivel, csodás  történelmi nevezetességeivel, gyönyörű tereivel és hegyeivel - mesés panorámát, sok kedves emléket és számtalan élményt tartogatva számunkra. Barcelona egy rendkívül hangulatos modern kikötőváros, a Földközi-tenger partján.

A katalán főváros főbb nevezetességeit, szakmai programunkat teljesítve, most rekreációs kirándulás keretében kereshetjük fel - méghozzá helyi idegenvezetőnkkel és helyi utazási iroda által bérelt busz segítségével -  hogy igazán tartalmas és kényelmes legyen számunkra a program. Barcelonában "bóklászni" igaz, egyénileg is nagy "divat" manapság (ekkor könnyen előfordulhat hogy felét sem látja az ember annak amit tervezett nem beszélve a hozzá kapcsolódó ismeretekről), de szakmai programunkként különleges energiájú szakrális helyek felkeresésére és szinte minden fontosabb túrista-látványosság elérésére és azokkal valamint történetükkel való beható megismerkedésre igazán csak egy helyi vezető segítségével lehet minőségi módon eljutni néhány nap alatt, és a sok fontos információt magunkba szívni úgy, hogy arra még évek múlva is emlékezzünk. Vagy néhány helyre ami nagyon tetszett, már célzottan tudjunk majd egyénileg is visszatérni egy későbbi időpontban. Minderre pedig most Debrecenből indulva és érkezve, repülővel kerülhet sor.

Különleges rekreációs programunk koronája pedig a szinte tökéletes elhelyezkedésű,  Barcelona szívében lévő, komfortos, elegáns és barátságos 3*-os szálloda az abszolút belvárosban, ahol ingyenes WIFI lehetőség adott és svédasztalos reggelivel kényeztetnek minket. Készíthetjük a fényképező gépünket, bizonyára bőven akad majd megörökíteni való pillanat.

... és hogy igazán elbűvöljön bennünket ez a csodás város, ehhez egy igen dús mégis kellemes és sok-sok élménnyel és meglepetéssel gazdagító 5* rekreációs program társul Gaudi különleges és egyben világhírű építészetének városában - több híres épülete is a Világörökség része Barcelonában!

Ez most egy kihagyhatatlan lehetőség, minden együtt áll arra, hogy remekül érezd magad ezen a nagyszerű kiránduláson!  Gyere velünk! Hívj barátokat is, jelentkezz MOST! Részleteket lásd lentebb! 

Jelentkezési határidő "azonnal" - a szállás és repülőjegy-foglalás végett SÜRGŐS!  A program kizárólag csak kellő jelentkező esetén valósul meg, miközben a helyek korlátozottak (min. és max. létszám!).

Időpont: 2019. 11. 04-08. (5 nap/4 éjszaka)

Utazás: repülővel Debrecenből Barcelonába majd vissza - a repülőjegy (egyéni költség!) megvásárlásában magyar együttműködő utazási irodai partnerünk segítséget nyújt (erre való igényt a jelentkezés közleményében jelezni kell és visszaigazoló e-mailünkben megadjuk az utazási iroda elérhetőségét is!) Csoportunknak együtt kell mozognia, együtt kell időpontokra mennie, így a repülőn minden jelentkező részére elsőbbségi beszállással, amelyben van egy 10 kg-os fedélzeti poggyász (55x40x23cm kis koffer) és egy kézitáska (40x30x20) - javasoljuk a jegy megvételét, külön feladott poggyász nélkül! - hogy így a kiszállást követően azonnal indulhasson együtt a csoport! - Arra viszont ügyelni kell, hogy folyadék a kézipoggyászban csak kis méretben, korlátozott mennyiségben vihető! (Repülőjegy vásárláskor utazási irodai partnerünk erről pontos tájékoztatást ad!)

JÓ TUDNI, hogy a repjegy árai naponta változnak, ahhoz hogy minél kedvezőbb árban lehessen megváltani, fontos az érdeklődőknek az azonnali jelentkezés, visszaigazolásunkat követően a programra való gyors előlegfizetés és ezt követően a legrövidebb időn belüli repjegy vásárlás.

Indulás: Debrecenből menetrend szerint 11. 04-én hétfőn reggel 6.10-kor, találkozás kora reggel  4.10-kor, a debreceni repülőtéren. Érkezés Barcelonába 8.55-kor.

Visszaérkezés: menetrend szerint, 11. 08-án pénteken, Barcelonából indulunk 9.30-kor és Debrecenben vagyunk 12.15-kor

Elhelyezés: Barcelona tradicionális belvárosi részén 3 * szállodában, 2-3 ágyas fürdőszobás  szobákban (jelentkezéskor kérjük megjelölni hogy ki, kivel szeretne egyszobába kerülni, és azt is ha valaki társítást kérne) - közel több turisztikai látványossághoz.

Ellátás: büfé-reggeli

(A programok során napközben viszont, több helyen fakultatív ebéd vagy vacsora lehetőség is akad - amely egyéni költség) 

A programon való részvételhez szükséges: repülőjegy/beszálló kártya, érvényes úti okmány (kártya típusú személyi igazolvány vagy útlevél), külföldi utasbiztosítás, EU-s TB kártya (ez utóbbi egy esetleges sürgősségi betegellátást tesz lehetővé.)

 

Tervezett részletes programunk (spanyol idegenvezetőnk tájékoztatása alapján), amely időjárás és egyéb tényezők függvényében felcserélődhet, változhat!

 

1. nap (11. 04. hétfő)

Debrecenből menetrendszerinti repülőjárattal érkezünk Barcelonába a reggeli órákban, ahol kedves helyi idegenvezetőnk és buszunk már vár minket. A kézipoggyászainkat a transzfer-buszon elhelyezve a reptéri transzfert követően nyomban megkezdjük rekreációs programunkat.

Elsőként 4 órás buszos panoráma városnézés következik néhány megállóval: a kikötő fölött emelkedő Monjuic hegyről pl. csodás kilátás tárul elénk az egész városra, így itt egy kis megállót tartunk a kilátónál, ahol reggeli kávéinkat lenyűgöző panoráma mellett kortyolhatjuk majd el.

- ezután következik a belváros, Paseo de Grácia ahol a híres Gaudi házak is találhatóak - Katalán tér - Lietánok útja, amely átszeli a Gótikus negyedet - strandok - Olimpiai kikötő - Kolumbusz szobra  - Diadalív - szálloda.

A szállodában elhelyezzük csomagjainkat és amíg a szobáinkat elfoglalhatjuk, a közelben fakultatív menü-ebéd lehetőség, vagy egy frissítőt el lehet fogyasztani, majd a szobákat előre láthatólag legkésőbb kb. 14.30-15 óra között foglaljuk majd el.  Ezt követően szabad program: pihenés a szállodában, vagy a "nyughatatlanok" egyénileg rövid felderítő körutat tehetnek a környéken, esetleg kis pihenést követően a koraesti órákban lehet, hogy kellemes sétára hívsmiley a város leghíresebb és egyben leghangulatosabb utcája, a város ütőere, az éjjel-nappal pezsgő életű La Rambla... ahol egy Sangriát máris érdemes megkóstolni!

Viszont nem érdemes magunkat "kifacsarni", nyugodtan pihenhetünk is (mivel korán keltünk), hiszen holnap helyi vezetőnk ismét vár minket...

 

2. nap (11. 05. kedd)

Finom reggelinket követően jön értünk idegenvezetőnk, hogy a mai napon kivételesen gyalogosan induljunk útnak vezetésével.

4 órás idegenvezetős programunk során a város ikonikus épületeit, híres helyeit fedezzük fel és azok történetével ismerkedhetünk meg kis pihenőkkel, kellemes séta keretében:

a középkori hangulatú Gótikus negyed, Born kerület, Királyi Palota, a híres Ramblas, de kihagyhatatlan megállónk A. Gaudi munkája, az UNESCO Világörökség részét képező Güell Palota is, sőt a nevezetes látvány piacot sem hagyjuk ki. E közben a híres Katedrálist - a Szent Eulália templomot is felkeressük és meghallgatjuk történetét. 

A piac is számtalan élményt tartogathat, ahol egy kis szabadidőt is kaphatunk, de valószínűleg még ízletes falatozni valókat is találunk itt - közben pedig elköszönünk idegenvezetőnktől, hogy holnap ismét találkozzunk.

Ezt követően kis megállókkal közösen visszasétálhatunk a kikötőbe, ahonnan kedvező időjárás esetén indulhat is délutáni programunk, a várva-várt hajókázás, amely során a tenger felől is felderíthetjük majd a környéket. (kb. max. 1 órás) - majd szabad program. Pl. a kikötő környékén lévő bevásárló központokat is fel lehet deríteni egyénileg, ahol nemcsak remek ajándékokra akadhatunk, hanem étkezdéket is találunk.

 

3. nap (11. 06. szerda)

Reggeli után kicsit korábban indulunk hogy a legideálisabb időpontban érkezhessünk úticélunkhoz - buszunk és idegenvezetőnk már vár minket. Közös programunk egy kb. 5 órás kirándulás a környék legismertebb zarándokhelyére nem mindennapi útvonalon, amikor is a meredek sziklafalak közé ékelt fenséges látványt nyújtó  Montserrat bencés kolostort keressük fel, amely számos műkincset tartogat. Hogy a hegyen a csodás panorámát minél jobban élvezhessük, így fogaskerekű/siklóval megyünk a hegyre. Bizonyára lesz dolga a fényképezőgépeinknek!

Egy kis sétát követően elérjük a kiemelt szakrális helyet, a könnyező Fekete Madonna szobrot, ahol hozzáférhetünk a hely energiáihoz. Kapunk majd egy kis szabadidőt is, hogy itt a helyi árusoktól különféle sajtokat, csemegét, édességeket is vásárolhassunk.

Spanyol utazási irodai partnerünk lehetőséget teremtett rá, hogy (vagy ezen a napon visszaérkezve, vagy más időpontokban) délután még folytassuk csoportos programunkat, pár óra alatt felkereshetjük Barcelona egyik legkülönlegesebb és kétség kívül legérdekesebb elrendezésű városrészét, ez a L'Eixample. Megcsodálhatjuk még  Gaudi két igen szép remekét (Casa Batllo, Casa Mila), a Park de Ciutadella északi csücskében pedig a park híres szökőkútja tartogat nem mindennapi látnivalót számunkra (Cascada)..., ahova majd egyénileg is visszasétálhatunk még ha megfogott minket (mivel nagyon jó helyen van a szállodánk és így könnyen elérhetjük.)

 

4. nap (11. 07. csütörtök)

Reggeli után ismét egy eseménydús nap vár ránk. Buszunkkal és idegenvezetőnkkel Barcelona leghíresebb látványosságait keressük fel a következő 4 óra  alatt:  Barcelona Gaudi városa, Barcelona talán legismertebb építészeti remeke - amely ma is épül, a Sagrada Familia (Szent Család) templom bizonyára elkápráztat majd minket, csakúgy mint története és érdekességei. Ezután (vagy fordított sorrendben) a Güell Park  vár különleges színes padsoraival, ámulatba ejtő sétányaival, díszkútjaival, árkádjaival. Délután szabad program (még egy kis ajándékvásárlássmiley,  nézelődés egyénileg, majd fájó szívvel pakolás, készülődés haza...)

 

5. nap (11. 08. péntek)

Búcsút intve szállásunknak, a környék igéző helyeit gondolatban és érzésekben is magunkba zárva, sok-sok csodás élménnyel töltekezve szállunk fel a transzfer-buszra, majd a reptérre megérkezve még a sok kedves emlék hatása alatt végezzük a "check-in" műveleteit majd a menetrendszerinti repülőjárattal érkezünk Debrecenbe.

 

 

Jelentkezési határidő:  legkésőbb 2019. augusztus 23.,  ezt követően csak szabad helyeink függvényében lehet hozzánk csatlakozni a fentiek szerint - a létszám korlátozott! - Gyere az Egészségvédő Kör kedves csapatával, hívj barátokat is!

 

Részvételi díj két részből tevődik össze, egyrészt a program lebonyolítását végző spanyol utazási irodai partnerünk díjából (busz bérléssel, idegenvezetéssel és csoportos jegyfoglásokkal stb. együtt) valamint a szállás díja reggelivel és a programmal kapcsolatos belépődjakból, amelyet a spanyol iroda szintén előre le kell hogy foglaljon hogy a csoport sorbanállás nélkül bemehessen az adott időpontokban a programban szereplő helyekre, azt előre ki is kell fizetnie foglaláskor, következésképpen nekünk is előre kell fizetni a jegyek árát is az iroda számára):

Így megfelelő jelentkező létszám esetén a díj 80.000,- Ft/fő + 65.000,- Ft/fő, amely 325 Ft/€ árfolyamig garantált, efölött kompenzáció szükséges. Ez kizárólag kellő jelentkező esetén értendő, amennyiben ez alatt a minimális létszámmal kellene elindítani a programot, úgy +20.000,- Ft kiegészítés szükséges (tehát egy ilyen esetben a részvételi díj 100.000,- Ft + 65.000,- Ft-ból tevődik össze, amelynek szükségessége esetén e-mailben értesítjük a résztvevőket.)

A fenti összeg tartalma 4 éjszaka szállás díja Barcelonában 3* szállodában 4 büfé-reggelivel, valamint a szervezett programokon való részvétel együtműködő spanyol utazási irodai partnerünk által biztosított helyi idegenvezető és helyi bérelt busz segítségével, valamint a reptéri be- és ki-transzfer, továbbá a belépők árai a fentiek miatt, az alábbi helyekre:

 - Güell Park, Katedrális (Szent Eulália templom), hajó jegy, fogaskerekű/sikló a Montserratra, Güell Palota, Sagrada Familia (Szent Család templom), és Whisper készülék hogy a nagy monumentumokban is jól halljuk az idegenvezetőnket, ahol ez kötelező is.

 

A részvételi díj nem tartalmazza:

- a repülőjegyet

- idegenforgalmi adót, amely egyéb helyi költségeinkkel együtt összesen 10 €/fő.

- az esetleges tömegközlekedés díját (kb. 10,2 € egy 10 db-os jegy csomag, amely a tömegközlekedési eszközökre általánosságban használható. Egy ilyen tömböt akár 2 részvevő is felhasználhat!)

- a szállodai reggelin kívüli napközbeni fakultatív étkezések díját (idegenvezetőnk tájékoztat majd minket hogy hol érdes étkezni),

- külföldi utasbiztosítást, amelyről mindenki egyénileg gondoskodik

- költőpénzt (idegenvezetőnk abban is segítségünkre lesz, hogy aki szeretné, egyénileg remek vásárlási lehetőségeket találjon kedvező áron!)

 

Előleg: 65.000- Ft/fő, a jelentkezésre küldött visszaigazolásban szereplő határidőig.

Hátralék: a fennmaradó rész, vagyis kellő jelentkező esetén 80.000,- Ft /fő, (a minimum létszámmal pedig 100.000,- Ft/fő) amely összeg 09.30- ig HELYETT 09. 25-IG!!! számlánkra érkezve aktuális - MIVEL 09. 30-IG A SPANYOL IRODA SZÁMLÁJÁN KELL LENNI AZ ÖSSZEGNEK HOGY NE KÖTBÉREZZE MEG.

Nem tartalmazza a részvételi díj a kellő létszám hiányában megvalósuló utazás többletköltségét, ilyen esetben csakis e többletköltség megtérítésével indulhat el a program!

 

Fontos információ: a részvételhez feltétlenül javasoljuk a személyes iratok, kártyák, pénz, stb. biztonságos magunknál tartásához szükséges óvintézkedéseket az esetleges zsebesek és tolvajok ellen (pl. övtáska, vagy vállon és felsőtesten keresztül vehető, elől viselhető pici "irattáska" amely utazáskor a kézipoggyászban elhelyezhető) - azért, hogy a csoport programját ne kelljen azzal megszakítani és felborítani hogy esetleges "póruljárások" miatt intézkedni kelljen. Fokozottan figyeljünk magunkra, értékeinkre és egymásra is! Ennek másik kiküszöbölése részünkről, hogy szinte majdnem minden csoportos programunkra helyi bérelt buszt kértünk (a kiírásnak megfelelően, a napok programjainál jelezve ezt).

Szükséges még a rekreációs programok, kirándulások esetén ajánlatos réteges, kis helyigényű, jól variálható ruházat és felszerelés, esőkabát, igen kényelmes gyaloglásra alkalmas cipő, stb.

 

FIGYELEM! AZ EGÉSZSÉGVÉDŐ KÖR PROGRAMJAIRA A JELENTKEZÉSEK ÉS BEFIZETÉSEK RENDJE MEGVÁLTOZOTT - KÉRJÜK, NE MEGSZOKÁSBÓL INTÉZZE EZZEL KAPCSOLATOS ÜGYEIT!

Programokra jelentkezés, a JELENTKEZÉSI ÜRLAP KITÖLTÉSÉVEL ÉS ELKÜLDÉSÉVEL LEHETSÉGES, AMELY A KIÍRÁS ALJÁN ELÉRHETŐ!

A jelentkezésére automatikus visszaigazoló e-mailt küld rendszerünk, amelyet követően (lehetőség szerint 2 munkanapon belül) minden esetben tájékoztató e-mailt küldünk,  amelyben többek között közöljük hogy van-e szabad helyünk. (Szavatoljuk, hogy az adatkezelés mindenben a hatályos jogszabályi rendelkezések betartásával, a legújabb, GDPR rendelkezések alapján frissített adatvédelmi szabályzatunk alapján történik.)

AMENNYIBEN VALAMILYEN OKNÁL FOGVA 2 NAPON BELÜL NEM ÉRKEZNE VISSZAIGAZOLÓ VÁLASZ JELENTKEZŐ E-MAILJÉRE, KÉRJÜK FELTÉTLENÜL HÍVJA A  06-70/3203-284-ES TELEFONSZÁMOT, NEHOGY LEMARADJON!!!

Befizetés: visszaigazoló e-mail-ünket követően a részvételi díjat, a levelünkben megadott számlaszámra és határidőig kérjük átutalni - az adott programnál aktuális számlaszámunkat - a programra való jelentkezését visszaigazoló e-mail-ünkből kimásolva, hogy ne kerüljön tévesztésre sor!

(a helyfoglalást kizárólag eddig a határidőig tudjuk garantálni, amennyiben valamilyen oknál fogva kicsúszna ebből a határidőből, úgy feltétlenül kérjük, hogy telefonos egyeztetés előzze meg az utalást - hogy megvan-e még a hely!). Amennyiben nincs lehetősége utalást indítani, az esetleges személyes banki  pénztári befizetéseket részvételi díj + 1.000 Ft összegben tudjuk fogadni ilyen esetben banki többletköltségeink miatt, az előleg fizetésekor. Megértésüket köszönjük!

A részvételi díj átutalásáról, vagy befizetéséről visszaigazoló e-mail-t NEM küldünk!

Az átutalásról szóló számlát a hatályos számviteli törvény szerinti határidőig kiállítjuk és átadjuk.

JELENTKEZÉSHEZ KATTINTSON IDE>>>!

 

Szakmai programot biztosítja:

Erőforrás Rekreációs Életmód, Szabadidősport és Túra Egyesület.

Adminisztráció, ügyintézés, támogatás: Erőforrás Alapítvány.

További információ: 70/3203-284.

A jelentkezéssel kapcsolatban ha kérdése, kérése van kérjük írjon az:  

eroforras(pont)programok(kukac)gmail(pont)com 

e-mail címre.

 

A kiírást az indulás napját megelőző napig aktualizálhatjuk!

A programváltozás és útvonal módosítás jogát fenntartjuk!

A programon mindenki a saját felelősségére vesz részt.

A program csak kellő jelentkező esetén valósul meg!

 

Fontos információk:

A befizetett összeg kizárólag abban az esetben jár vissza (a regisztrációs/banki költség  megtérítésével), ha a kieső fél maga helyett más jelentkezőt hoz. A lemondásnak és az átadásnak előttünk kell megtörténnie lemondó és elfogadó nyilatkozattal. Amennyiben a program esetleg kellő jelentkező hiányában elmaradna, úgy a befizetett összeget teljes egészében visszafizetjük. Az egyedül jelentkezők számára, ha kérik, a szobatárs kérdését tőlünk telhetően segítünk megoldani.

Jelentkezésével ill. befizetésével Ön a részvételi-, adatvédelmi- és felhasználói feltételeinket automatikusan elfogadja - még abban az esetben is, ha nem közvetlenül, hanem közvetve jelentkezik!

"Részvételi feltételeinket" (lásd ITT>>>) ,

"Adatvédelmi szabályzatunkat" (lásd ITT>>>) ,

"Felhasználói feltételeinket" (lásd ITT>>>) .

Előjelentkezéseket minden kötelezettség nélkül fogadunk, amely előzetes tájékoztatást jelent számunkra a busz és /vagy szállásfoglalás végett - amelyet a jelentkezési határidővel bezárólag véglegesíteni lehet. Ezen túlmenően jelentkezéseket csak szabad helyeink függvényében fogadunk, azonnali véglegesítéssel.

Helyfoglalást kizárólag a befizetés jelent! A befizetések sorrendjében töltjük a buszt, ill. a szállást.

Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt a szervezők!

 

Facebook: Egészségvédő Kör

Honlap: www.fitt-farm.hu